A túrafelszereléseim (sátor, gázfőző, kemping-felszerelés, derékalj, ponyvák, kötelek stbstb.) itthon átlátszó dobozokban lapulnak, ha nem is a legnagyobb rendben és rendszerben, de legalább úgy, hogyha bármire szükségem van a túra előtt, akkor nem kell keresgélni, rohangálni utánuk a lakásban, vagy feltúrni a szekrényt. Ezek azok a dolgok, amik nem feltétlenül kellenek minden túrán, mert vagy …
Szerző: Anika
Kocsimat egy új bringáért…
Épp a napokban számoltam utána: 10 éve közlekedem Budapesten kerékpárral. Volt jó pár év, amikor a legnagyobb téli hidegben még köszöntünk egymásnak a szembejövő bringásokkal, mára olyan sokan vagyunk szerencsére, hogy ez a szokás kikopott. Lesz még bejegyzés az egyre népszerűbb városi bringázásról, és arról is, miért a bringa az egyik legfenntarthatóbb közlekedési mód, de …
Visszafogott reggeli a Balaton-felvidéki Kéktúrán
A túrákra általában korán indulunk, így legtöbbször csak egy gyors kávéra van idő itthon. A késői reggeli, korai ebéd már valahol az úton ér minket. Így volt ez a legutóbbi szombaton is, amikor az őszi Ultrabalaton Trail közepes távját – Koloska Trail – jártuk be gyalogszerrel. 6 km-nél járhattunk, akkor találtuk ezt a jó kis …
Kedvenc kilátótúráim – Csákány-hegyi kilátó, Csopak
A balatoni kilátókkal úgy igazán 2019-ben kerültem testközelbe. Abban az évben, tavasztól kora nyárig jártuk be a Balaton-felvidéki Kéktúrát A Szakosztállyal, és szintén abban az évben augusztusban ismertem meg a Fjällräven Vándortúra Balaton-felvidéki túraútvonalait is (beszámolóért katt ide) Ha jobban belegondolok, 2019 számomra legszebb útjai mind a Balcsihoz kötődnek. Még úgy is, hogy ezeken a …
Hazaérni egy másfél kilós futócipőben
Február eleje van, hétvége van, nyugi van, lelkes vagyok, süt a Nap ezerrel, hívogat a kedvenc terepfutó útvonalam. Farkasvölgy felől a Z körtúra útvonalon veszem célba a János-hegyet, de már a köröm elején sejtem, hogy lesz itt még dagonya. És lett is. Fent, a Normafa alatt közvetlenül még hagyján, de az Apáca-réten át nyargalva sikerült …
Titkos erdei bújóhelyet teszteltünk Kismaroson
Egy rövidebb börzsönyi gyalogtúrát (Zebegény-Kövesmező-Hegyes-tető-Szent Mihály-hegy-Dobozi-orom-Zebegény) követően érkeztünk, és az _első_ vendégei lehettünk a teljes erdei panorámát nyújtó kismarosi Lomboldalnak. Ez is azon helyek egyike, ahová bármikor visszajönnénk csendben lenni, madarakat, felkelő Napot lesni..Csak úgy. Lenni. ? A szálláshely alapvetően 2 fő számára nyújt nyugis bújóhelyet, és kifejezetten azokat várja, akik szeretnének mindentől: zaj- és …
Lehet még kisebb az ökológiai lábnyomunk?
Vajon hogyan tudsz lelkes természetjáróként minimálisan beavatkozni második otthonod, az erdők, a hegyek, vízpartok életébe? Milyen új technológiák jelentek meg a fenntartható sport- és túraruházatok piacán? Milyen egyszerű megoldások állnak rendelkezésedre, ha a lehető legkevesebb fogyasztással akarsz kényelmes felszerelésben túrázni? És vajon mit szól a fenntarthatóság jegyében fejlesztett termékekhez Pálfi Nándor, a PlanetFanatics fenntarthatósági szakértője? …
Futás közbeni energiapótlás – természetesen
Mivel pótold az energiát futás, hosszabb túrázás során, ha kifejezetten természetes alapanyagokból készült – és akár bio, vegán – szeretnél enni? A „natúr” energiaszeletek, sütik, csokik közül kóstoltam jópárat. Tihanyi András dietetikust, teljesítményfokozó sporttáplálkozás témában jártas szakembert kérdeztem arról, mikor-mennyi frissítésnek van értelme, mire érdemes figyelni a frissítőpakkunk összeállításakor. Tovább
Kipróbáltam a Chi-futás tanfolyamot
Éppen egy túlterhelésből fakadó csonthártyagyulladás gyógyulási időszaka zajlott, amikor megláttam, hogy indul Malatinszky Szofi 6 órás Chi-futás tanfolyama. Elbicegtem, elvégeztem, megírtam a tapasztalatokat. Élménybeszámolóért katt ide!
Futás sötétben – Félelem és reszketés vs. öröm és bódottá’?
Te elindulsz futni korom sötétben? Ha nem, akkor miért? Mitől félsz? Én speciel leginkább attól, hogy félrelépek, elesek, továbbá attól is, hogy letámadnak valamelyik kapualjban. A Mozgásvilág oldalon a sötétben futásról írtam, és megkérdeztem a nálam sokkal többet, messzebbre futókat kérdeztem, mint Lubics Szilvi, Maráz Zsuzsa, Belus Tamás és Szőnyi Ferenc. Tovább
Használt túracuccot vennél? Íme, néhány jótanács
Írtam egy cikket arról, hogy érdemes sátrat, hálózsákot, túrabotot, ruházatot vásárolni a használt túracuccok piacán. A nálam sokkal többet, sokkal messzebbre kalandozó Female Yetit, Vándorboy-t és Camino Steve-et is kifaggattam arról, hogy ők mit-hogyan vesznek, egyáltalán vesznek-e használtan.Olvass tovább…
Fuss a kutyáddal!
Milyen felkészülés, milyen eszközök szükségesek ahhoz, hogy ezentúl együtt rójátok a kilométereket a kutyáddal, és akár versenyen is induljatok?Ezekre a kérdésekre is kerestük a választ, segítségünkre pedig Füzi Júlia volt, aki a MEOESZ (Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületének Szövetsége) Agility Bizottságának tagja, aktív agility (kutyás ügyességi verseny akadálypályákkal) sportoló. Tovább
Futócipő-választás 5 pontban
Imádok futócipőt próbálni, nézegetni, fogdosni. De olyan is előfordult már, hogy látatlanban, csupán az adott márkába vetett bizalmamra alapozva online rendeltem futócipőt. Az esetek 90%-ban ilyenkor sajnos mellé nyúltam, a cipőről pár perces, szőnyegen sétálás során kiderült, hogy 20 kilométereket nem fogok tudni futni benne.Válassz úgy, hogy a következő 7-800 kilométered minden pillanatát élvezd a …
A látás hiánya sem lehet akadály, ha sportról van szó
Eredetileg Bereczki Nelli látássérült sportoló Spartan Race-es élményeit szerettem volna megismerni és megosztani, de a cikk készítése során gyorsan kiderült, hogy annyira inspiráló Nelli párjának, Fejes Gábornak a története is, hogy végül egy párhuzamos interjút készítettem a párral. Interjú a Mozgásvilág.hu-n
Balaton-felvidék újratöltve – Fjällräven Vándortúra 2019
A 2019-es Fjällräven Vándortúra sajtócsapatában túráztam 5 napon keresztül. Egyik legszebb élményem volt ez a túra, bármikor szívesen megismételném. Élménybeszámolóért katt ide!
Futás lábprotézissel – Interjú Robotgirl Rékával
Interjú tervekről, álmokról és a lábprotézissel való sportolásról, mindennapokról egy végtelenül inspiráló lánnyal, Robotgirl Rékával. Tovább
Kik állnak az ultrafutók mögött? Interjú Lubics Szilviával
Aki nyomon követi Lubics Szilvia futásait, az tudja, hogy számára nincs lehetetlen. De vajon kik segítik, támogatják a versenyeken? Milyen tapasztalatokkal érkezett haza az Atacama sivatagból, az eddigi leghosszabb, segítők nélküli futásáról? Erről és jövő évi terveiről is mesélt nekünk egy kicsit. Tovább az interjúra
Rolling Tramp – Interjú egy magyar sráccal, aki bringával, kisbusszal csavargott Amerikában
Mindig is érdekelt, milyen érzés lehet mindent magad mögött hagyni, és kisbusszal meg bringával bejárni a nagyvilágot? Rolling Tramp, azaz Vizdák Jani 2017-ben két hónapot töltött Amerikában, idén szeptemberben pedig ismét visszament pár életre szóló kalandért. Pár nappal a Hawaii-ra való átköltözködése előtt csíptem el. Interjú