Evezés Flóra & fauna

Kicsi, vad, meseszép – Garam-kajaktúra & vadkemping

A Garamon egy napot már volt alkalmam SUP-ozni; emlékszem, egy meleg nyári napon indultunk neki két éve, és nagyjából átloptuk magunkat a folyóra, mert akkoriban éppen nem lehetett külföldre utazni, csak úgy, ha a hazaérkezés után bevállaljuk a karantént. A kiskertek alatt szerencsére akadálytalanul jöttünk-mentünk Szlovákiába és haza, természetesen egy lélekkel sem találkoztunk, egészségügyi kockázat nélkül zajlott a kaland.
Arra is emlékszem, hogy több helyen a kavicsos, néhol homokos mederben kellett gázolnunk, mert olyan alacsony volt a vízállás, hogy leért a deszka *szkegje. A folyó partján magasodó löszfalakat és a bennük fészkelő ezernyi fecskét, gyurgyalagot sem felejtettem el.
Ezekkel az emlékekkel tértünk vissza egy májusi hétvégén az Alacsony-Tátrában eredő, majd 289 km hosszan Besztercebányán, Léván át egészen Párkányig futó, majd a Dunába csatlakozó kedves kis folyóhoz.
Kajakos kiindulópontunk és első vadkempinges szállásunk a szlovák Csata településen, a Garam (szlovákul Hron, németül Gran) jobb partján volt.
A partra érkezve máris szembesültünk azzal, hogy a két évvel ezelőtti nyáron látott sekély, lassú és keskeny folyó most vadul, fürgén, elterülve szalad előttünk úgy 8km/h-s sebességgel. Ez a tempó az evezés során hol lassult, hol újra visszatért, zúgók formájában is izgalmassá téve a kajakozást.

Első táborhely és a túránk kiindulópontja
Az elmaradhatatlan esti tűz a vízparton
A gyors táborbontás és összepakolás/elindulás egyik alapkelléke: a kávé
Minden túraholmi (sátor, hálózsák, tábori konyha, vízkészlet, ennivaló, ruhák stb.) a hajó testébe kerül
A Garam partját több szakaszon magas löszfalak övezik. Gyurgyalag- és parti fecske lesre tökéletes helyszín!
Tombol a május
A Garam Párkány mellett, Esztergommal szemben ömlik a Dunába, lassan elérjük a torkolatot
Mögöttünk fekete felhők, sietősre vesszük, hogy legyen idő az eső előtt sátrat állítani
Második vadkempingünk Szlovákiában Helemba (szlovákul Chľaba, németül Hellenbach) község partján. Szemben a Pilis és a Helemba-sziget
Ezt a sátrat most használtam először – Ha a sátorteszt részletesen is érdekel, katt ide!
Tűz a vízparton vol.2.
Energiapótlás
Második evezős nap – vízreszállás előtti készülődés
A Nagy-Duna lomha méltósága mindig lenyűgöz
Strandidő – Nagymaroson azt olvastam, hogy 20,2 fokos volt a víz, de szerintem nem volt annyi.
Azt hiszem, Háromfás-szigetnek, illetve Helemba-zátonynak is nevezik a helyiek ezt a kis zátonyt
Gyorsan visz a víz, alig kell evezni…

A második napon Helemba községtől a Dunán csorogtunk egészen Szobig, itt gyors vízkészlet-feltöltést követően Zebegényt elhagyva Nagymarosig, aztán Kismarosig eveztünk.

A Dunán való evezés útvonalát nem részletezném, a Garam-szakasz virtuálisan itt bejárható 🙂

Kapcsolódó bejegyzések
Teszteltem: Hannah Sett 3 túrasátor
Bohinji-tó földön, vízen, levegőből
Meglestem a tavaszt a Szigetközben – kajakból
Raja Ampat – Tengerikajakos kaland
Szezonnyitó kajak a Sajkodi-öbölben & a téli evezős felszerelésem

*A szkeg a hajótest vagy SUP deszka, szörf deszka alján található fix vagy leszerelhető uszony (egy vagy több is lehet) ami az iránytartásban, egyenes haladásban, az oldalirányú billegés csökkentésével is segíti az evezőst.