Evezés Gyalogtúra Teszteltem

Teszteltem: Hannah Sett 3 túrasátor

Sokat ácsingóztam erre a sátorra, és nemrég végre megérkezett, jóráasítva (-50%) a 4kempingesektől. Évekkel ezelőtt egy Dolomitok-gyalogtúrán láttam az egyik túravezető lánynál; akkor csak körbejárni volt alkalmam, de rögtön megtetszett ez a masszívnak tűnő, két bejáratos, kellemes méretű elősátorral is rendelkező modell.

Mielőtt az új dolgokat magammal viszem a kalandokra, ki szoktam próbálni őket még indulás előtt, és ez egy új sátorral sincs másként. Megnyugtató tud lenni egy hosszabb túra után, hogy nem akkor kell kisilabizálni egy QR-kód alapján (pláne mondjuk hullafáradtan, térerő hiányában, esőben), hogyan épül fel az éjjeli menedék.
A bevetés előtt ezt a sátrat is látni szerettem volna felállítva, le akartam azt is mérni, hogy kb. mennyi idő alatt és hogyan kell összerakni, visszacsomagolni, de a kertben éppen akkora volt a sár, hogy az első próba a nappaliban zajlott.

A cövekek természetesen nem lettek a padlóba ütve

Az éles tesztelésre végül múlt hétvégén került sor, egy kétnapos Garam-Duna-kajaktúrán.

Ezt írja a Hannah a Sett 3 sátorról

Nagyon stabil, 3 férőhelyes, félkupola alakú sátor ellenálló anyagokból. Külső rudazatos szerkezettel, két bejárattal rendelkező elősátorral, egy hálófülkével, részleges szellőzéssel, az előtérben kivehető aljzattal.

Paraméterek
Férőhelyek száma: 3
Előtér: 1
Bejáratok száma az előtérbe: 2
Bejáratok száma a hálórészbe: 1
Vízmentesen lezárható szellőzők
Cövekek: alumínium
Külső méret: 340 x 190 x 115 cm
Belső méret: 220 x 190 x 105 cm
Rudazat: duralumínium Dural 7001-T6 Ø 8,9 / 9,5 mm
Padlózat anyaga: 190T poliészter PU, 10.000 mm
Csomagméret: 18 x 45 cm
Tömeg: 4,2 kg
Elérhető színek: kakukkfű zöld / mandarin piros
Felhasználás: túrázás, utazás, kempingezés

Amilyennek én látom a Hannah Sett 3 sátrat

Szállíthatóság, kicsomagolás, felállítás és becsomagolás
A többnapos hazai kajaktúrákon általában kemping/vadkemping a szálláshelyünk, így az alváshoz, főzéshez, evezéshez szükséges holmikat a hatalmas rakodótérrel rendelkező tengerikajakok testében utaztatjuk. Van, aki a sátrat, egyebeket a hajó tetején viszi, én jobban szeretek mindent elrejteni, hogy biztosan ne érje víz, és evezés közben ne akadjon fenn semmi egy-egy vízbe lógó ágon. A sátor a Garamon és a Dunán a kajakom farában jött velem, külön vízhatlan zsákba csomagolva. Hátizsákos gyalogtúrán, ha egyedül kéne vinnem a holmim, akkor nem ezt cipelném, de ha ketten-hárman együtt mennek és együtt is alszanak, akkor a hely- és csomagtakarékosság jegyében könnyedén háromfelé osztható a 4,2 kg-os pakk.
A sátor kicsomagolása egyszerű, de ez talán minden sátorral így van, és ha a felállítás elvét egyszer megtanulta az ember, és összerakott már 3-4-féle modellt, akkor szerintem ezzel sem lesz nagy gond.
Nekem új volt a külső rudazat, és nagyon új volt, hogy a duralumínium rudak milyen merevek és masszívak, a külső sátor anyaga is kellően strapabíró. Ezért az első felállításhoz segítséget hívtam, mert csak így tudtam a 3 rudat az összesen 6 ponton lévő rögzítőpánt lyukába beletenni. Ezek után már ment minden, mint a karikacsapás.

Itt a cöveknek kellene kívül lennie, de a belső lyukba nem tudtam beleerőltetni a rudat 🙂
Szoba kilátással a Helemba-szigetre és a Pilisre, @Chľaba
3 külső rúd tartja a sátrat


Szintén újdonság volt számomra (sokaknak valószínűleg nem lett volna az), hogy a külső sátrat kell először felállítani, és ezek után kell felakasztgatni belülről a belső réteget. Ehhez kellett egy kicsit mászni, helyezkedni, de végül minden a helyére került. Ennek a megoldásnak az egyik nagy előnye, hogy a sátorbelső nagyobb eséllyel marad száraz, ha esőben történik a sátorállítás.
A cövekek és a rögzítő kötelek ugyanúgy működnek, mint bármelyik másik sátornál: a szélnek, esőnek úgy áll ellen leginkább, ha kellően szorosra-merevre húzzuk a zsinórokat, és a sátor többi pontján is megfelelő feszességet biztosítanak a cövekek. A sátor felállítása elsőre, élesben kb. 14 perc volt, de nem siettünk.
A sátor csomagmérete papírforma szerint 18 x 45 cm, de ezt nekem 2/2-szer nem sikerült elérnem. Szerencsére elég nagy a tartózsák, vannak rajta szorosabbra húzó hevederek, de még gyakorolni kell, hogyan érhető el a legkisebb becsomagolt méret.

Ez sajnos nagyobbra sikerült, mint 18 x 45 cm…
A hevederekkel még lehet egy kicsit alakítani

Méretek
Hiába fut Sett 3 néven ez a sátor, a valóságban szerintem szűkös 3 felnőtt embernek és 3 felnőtt embernyi vándortúrás csomagnak. Lehet úgy ügyeskednie a három embernek, hogy a középen fekvő lába a két szélen fekvő fejénél van, de ez a megoldás nem igazán kényelmes. 2 főnek viszont pazar, széltében és hosszban is, magassága átlagosnak mondható (állni nem, de ülni lehet benne anélkül, hogy a fej a plafont súrolná).

Minden ajtó tárva-nyitva, itt látszódnak a belső falon lévő hatalmas zsebek
Az előtérnek külön aljzata van, ami levehető. Az aljzat *10 000 mm-es vízállóságú

Időjárás
A legjobb teszt az, amikor szinte minden jellemzőjét csekkolni lehet egy felszerelésnek. A Helemba-szigettel szembeni réten volt alkalmunk megnézni, mit bír esős időben a Sett 3. Az elősátorba sikerült egy kis vizet bevinnünk, amikor a sátorba menekültünk az eső elől, de ezen kívül egyéb nem történt. A vízlepergető réteg tette a dolgát, és alulról sem áztunk be.
A szellőzés és a friss levegő sátorban alváskor számomra elengedhetetlen, így a vízálló szellőző nyílásokat már a felállításkor nyitva hagytuk. Bár így rendesen járt a levegő, meglepett, hogy ebben a sátorban nincs külön cipzárazható szúnyoghálós ajtó, a hálófülke bejáratának csak egy kis része hálós.

Jól bírta a késő esti zivatart is, 4000 mm-ig vízálló a külső héj
Szellőző

Negatívumok
Annak ellenére, hogy a viszonylag nagy szellőző nyílásoknak köszönhetően jól átjárja a levegő a sátrat, én hiányolom a szúnyoghálós ajtót. A legnagyobb kánikulában jó tud lenni, hogy csak a hálós van behúzva a betolakodók miatt. Egy szemfedővel áthidalható, hogy a sátor belseje nem sötétített (black out), szemfedő hiányában számítani kell arra, hogy a legelső napsugarak vöröses fénnyel töltik meg a hálófülkét. Lehet, hogy a zöld verzióval más a helyzet, már bánom egy kicsit, hogy erre nem gondoltam a választáskor.

Extrák
A sátor tényleg szupermasszív, a kint alvós esténken az esőn kívül kapott jó nagy szelet is, és gyakorlatilag meg sem rezzent bele. Számomra extra a fedett előtér és az ide vezető két külön bejárat is. Alváskor nem kell átmászni a másikon, maximum az előtérben felhalmozott felszereléseken.
Nagy ováció fogadta részemről azt, hogy a sátor belső falára – ahol sok más sátorban csak egy zsebkendőnyi zseb van – teljes hosszban, viszonylag magas zsebek kerültek, amik rengeteg holmit elnyelnek.

Összességében
A Hannah Sett 3 egy két személynek bőven kényelmes, strapabíró, egyszerűen felállítható túrasátor, sok-sok pakolási lehetőséggel, tágas előtérrel, ahol esőben is jó ücsörögni. Ha a cipekedésben osztozik a két lakó, akkor hátizsákos, többnapos gyalogtúrára is szuper; én valószínűleg a kajakos kalandjaimra fogom magammal vinni, vagy olyan rövidebb-hosszabb kempingezésekre, ahol csillagtúrákat teszek, és nem kell mindennap felmálházni magam. Bár nagyon tetszik ez a szín, ha most kéne választanom, akkor valószínűleg inkább a természetbe jobban beleolvadó zöldet venném.

Kapcsolódó bejegyzések
Teszteltem: Gregory® Amber 44L női túrahátizsák
Teszteltem: Simond merinó kapucnis felső alpinizmushoz
Teszteltem: Skhoop Short Down skirt pehely túraszoknya
Titkos erdei bújóhelyet teszteltünk Kismaroson

Ezen írásom nem támogatott tartalom. Az általam használt ruhákról, felszerelésekről, szálláshelyekről készült leírások szubjektív véleményt tükröznek, a cikk témaválasztásában, megírásában az említett márka semmilyen módon nem vett részt.

*10 000mm-ig vízálló – Egy felszerelésnél, ruházatnál ez azt jelenti, hogy a 10.000mm-es anyagnak egy 10.000 mm-es vízoszlop nyomásának kell ellenállnia. A vízálló anyag minden négyzetcentiméterének minimum 10.000 mm, azaz 10 méter magas vízoszlop nyomását kell elviselni, anélkül, hogy a víz átszivárogna. Minél magasabb a szám, annál nagyobb mértékben vízálló az anyag.