Február eleje van, hétvége van, nyugi van, lelkes vagyok, süt a Nap ezerrel, hívogat a kedvenc terepfutó útvonalam. Farkasvölgy felől a Z körtúra útvonalon veszem célba a János-hegyet, de már a köröm elején sejtem, hogy lesz itt még dagonya. És lett is. Fent, a Normafa alatt közvetlenül még hagyján, de az Apáca-réten át nyargalva sikerült annyi sarat összeszednem, hogy az egyébként 260 gr-os terepfutócipőm hazáig másfél kilósra hízott.

Engem nem kifejezetten zavar a sár, ezt a cipőt szerencsére mosógépbe is betehetem, semmi baja nem lesz; annyi, hogy mielőtt bedobnám a gépbe, a nagyobb sárdarabokat leszedem.
A sárban futás egyébként extra feladattal látja el a lábam, különös tekintettel a bokára, térdre. Bár változékony terepen amúgy sem lehet csak úgy bámészkodni, ha sár van, akkor ez még inkább igaz. Így lesz a terepfutásból ilyenkor egy tökéletes meditációs gyakorlat, melynek során a figyelem fókuszálttá válik, az idő röpül, az élmény: flow-közeli!
Jó hír még, hogy végre virágzik a mogyoró. Felkészül: a tavasz.