A húsvéti hosszú hétvégét – pár nappal megtoldva – a szlovén tavaszban töltöttük.
Valójában ez a kiruccanás egy tavaly szeptemberi – elmaradt – kalandunk helyett szerveződött.
Akkor az volt a terv, hogy egy bő hetet Szardínián tengerikajakozunk, és még odafelé úton megszállunk kipihenni az autóút fáradalmait egy, a Kamnik- Savinja-Alpokban lévő kis erdei szálláshelyen.
A tengerikajakos utat végül az enyhén covid-gyanús állapotom húzta keresztbe; a Szardíniára szóló kompjegy árának egy részét elbuktuk, de a két éjszakára foglalt szlovén szállást szerencsére sikerült átfoglalnunk egy későbbi időpontra. Idén húsvétra. A kétnapos Kamniki-Alpok túrát egészítettük ki további három nappal a Bohinji-tó környékén.
Az ötnapos kalandunk a Kamniki / Júliai-Alpokban elég pörgősre sikerült, és mivel hosszú ideje nem jártam hegyek között, nagyjából úgy viselkedtem, mint egy kisgyerek, aki életében először lát havat, hegyet, havasi legelőt, tavaszi virágokat vagy gleccservájta völgyben fekvő tavat, mint amilyen a lélegzetelállítóan méltóságos hegyekkel, pazar séta- és futóútvonallal körbevett Bohinji-tó.
A tóról millió képet láttam már, és nagyjából sejtettem, mi vár rám, ha megérkezünk, de még így is leesett az állam, amikor a leparkoltunk, és megláttam a tükörsima vizet. Telhetetlenségnek tűnik, de ha már ott volt előttem ez a csodahely, látni akartam a magasból, evezni is akartam rajta, és futva is körbe akartam járni. Végül szerencsére mindegyik összejött.
Bohinji-tó a levegőből
A tótól délnyugatra, de még a parthoz közel, Ukanc településen működik egy nagykabinos felvonó, ami egészen 1537 méterre repíti fel a síelni vágyókat, túrázókat. Aki csak simán friss hegyi levegőre vágyik a Triglav Nemzeti Park területén, annak már ez a magasság is élvezetet nyújt, aki viszont szeretne továbblépni a nagyteraszos éttermezésen, az ide-oda kanyargó, rövidebb turistautakon, annak a felvonó felső állomásától pár órányira lévő, 1922 méter magas Vogel csúcs kínál kiadós gyaloglást (elsősorban a nyári, hómentes időszakban).
Délután kettő körül értünk fel a felvonóval, és ami fent fogadott minket, azt szavakkal nem tudom leírni. Lentebb a képek árulkodnak.
A fotókhoz magyarázatul szolgál: mint utóbb kiderült, délután 2-ig működtek fent a sífelvonók, és amint ezek leálltak, az összes síelő, az összes boardos, aki addig a hegyen volt, szépen elindult hazafelé. Így mire nem sokkal 2 után felértünk, a hegyen rajtunk kívül gyakorlatilag _nem_volt_senki_. Csak a csend, a hó csillogása, ropogása és a friss hegyi levegő napsütéssel, minimális széllel.
Bohinji-tó a vízről
Amikor az utazást terveztük, abban biztosak voltunk, hogy legalább egyszer szeretnénk SUP-ozni valahol, és tulajdonképpen így keveredtük Szlovénia legnagyobb természetes tavához, a Bohinji-tóhoz is. Az előző napi havas hegyi kaland után valahogy éreztük, hogy a vízen se lesz tömeg. És nem is lett. Kétszer fél napot voltunk a tónál – egyszer evezni, egyszer futni – és a kétszer fél nap alatt összesen kb. 15 emberrel találkoztunk. A víz – leszámítva azt a két kenut, amiben 5-5 gyerek evezett – csak a miénk volt.
Bohinji-tó a szárazföldről és a vízBŐL
A hazaindulás reggelén még tettem egy búcsúkört futócipőben is a gleccservájta völgyben fekvő tó körül. Az egyik legszebb futóútvonal, amin valaha szedhettem a lábam, szinte nulla szintemelkedéssel, szinte nulla autós forgalommal, és 100% rálátással a környező hegyekre. A sebesség, a megtett táv egy pillanatra sem érdekelt, a színek, a tükörsima víz látványa, a hegyek méltósága, a csend teljesen magába szippantott.
Mivel futás után már a kocsiba ülés és a majd’ hatórás hazaút várt rám, kénytelen voltam lemosni magamról a futóút porát, ha már ott volt, megmártóztam a 8 fokos vízben. Ha lehet, nyáron újra megteszem… 🙂
A SUP-kaland útvonala